2011. január 2., vasárnap

Epping

Köszönhetően az újévnek és az ügyesen szervezett szabadnapoknak, négy egymást követő teljes napig nem kellett dolgoznom december 30. és január 2. között. Ilyen utoljára szeptemberben elején történt, amikor munkát kerestem. A rengeteg szabadidő örömére ellátogattam Epping erdejébe, amit itteni ismerősök ajánlottak, mint Londonhoz viszonylag közel eső igazi természetes közeg. (Ez a közel annyit tesz, hogy közel 5 és fél órát buszoztam oda-vissza - dehát ez egy nagy város). Köszönhetően a csapadékos időszaknak remek dagonyázásra nyílt lehetőségem, de maga a kirándulós, erdőjárós élmény viszonylag szerényen jelentkezett, mondhatni nem.

Persze fel a fejjel, hiszen legalább megtaláltam Pocahontas fűzfa nagymamájának európai nővérét, akit valamikor a nemtúl távoli múltban komoly sokk érhetett. Íme a rokonok:


Hogy ne gondolhassa senki, hogy csak valahonnan loptam a képet, íme a közös fotó a majdnem hírességgel:


Még talán annyit érdemes röviden közölnöm, hogy immár negyedik hónapja a British Heart Foundation wandworthi boltjában vagyok assistant manager, és a remek fizetésemért cserébe szinte alig kell dolgoznom. Egyébként nagyon érdekes ez a jótékonysági szervezet, ha lesz hozzá kedvem, talán írok róluk bővebben is.
Üdvözlök mindenkit otthon! 

2 megjegyzés: