Angolok

Korábban már írtam Londonba szakadt hazánk fiairól (és reményeim szerint hamarosan folytatni is tudom az azóta eltelt hónapok eseményeivel kibővítve) és erre reagálva gondoltam megemlékezem "albion" őslakosairól, a mostanra természetes közegük egy részéről kiszorult, erősen rejtőzködő életmódot folytató angolokról.

Az előbbi kijelentés visszásságát talán nem kell különösebben elmagyaráznom, ahogy valószínűleg az is mindenki számára egyértelmű, hogy Londonba sok a bevándorló. Az talán kevésbő, hogy valójában NAGYON sok. A különböző meghökkentő statisztikák helyett inkább csak egy mondatot idéznék egy többszörös fejsérülést szenvedett, enyhén labilis ismerősömtől, akit még Tauntonban volt szerencsém megismerni - "London nem Anglia része, egy idegen főváros, ahol a pénzt csinálják" (a mondat természetesen angolul hangzott el). Hozzáteszem ez a kijelentés jó eséllyel csak nekem volt újdonság, az angol népesség nagy része már belenyugodott, vagy teljesen természetesen kezeli azt a tényt, hogy a Londonban élők legalább 50%-ának a szülei egészen biztosan nem Londonba, de valószínűleg nem is Európában születtek. De kár lenne most annak a boncolgatásába belemenni, hogy ki angol és ki nem az, vagy hogy mitől tartozik valaki egy nemzethez és mitől nem. Így most angol alatt értek mindenkit, aki hosszabb-rövidebb ideje angolia területén él - tekintve, hogy látszólag az itteniek is ilyen meglehetősen lazán kezelik a kérdést.

Az viszont sokkal érdekesebb, hogy mennyire másképpen állnak a munkához az angolok. Azt persze korábban is hallottam rengeteg kontextusban, hogy "ennyi pénzért az angol/német/francia nem fog dolgozni, hiszen ott van nekik a lengyel/török/arab bevándorló, az majd megcsinálja" de ez mamár nem állja meg teljesen a helyét - legalább is Londonban nem. A válság elég keményen érintette az ittenieket, sokkal nehezebb munkát találni mint 4-5 éve - amikor a lengyelek tömeges kiáramlása történt - nagy részünk kint is ragadt és évek óta végzi alantas munkáját úgy, hogy közben alig néhány szót tanult meg angolul és primitív viselkedésével méltán váltotta ki az angolok ellenszenvét. De a szűk esztendők ellenére is rengetegen úgy gondolják, hogy a pontos munkakezdés, az alapos, lelkiismeretes munkavégzés csak luxus, a tisztességes hozzáállás pedig egyenesen felesleges. Ha az ember ennek okát kérdezi, általában a válasz, hogy nem fizetnek eleget.

Érdekes volt arról is olvasni a különböző napilapokban, hogy milyen nehezen viselik az emberek az itteni megszorításokat. Valóságos forradalom tört ki, mikor a kormány a tandíjak emelésének lehetőségéről(!) döntött - ha jól tudom ezeknek a megmozdulásoknak a híre még a Kontinensre is eljutott. (Ugye Kamillát megszurkálták egy bottal és Károly herceg autójához hozzá vágtak egy fém kukát.) Izgalmas és sokáig emlegetett döntés volt az is, hogy a gyerekek után járó családi támogatást kicsit megnyírbálják. Eddig ugyanis minden gyerek után 1000 font jár havonta alanyi jogon a szülőknak. Ez gyors fejszámolással annyit tesz, hogy 3 gyerekkel több, mint 1M forintnyi támogatást lehetett csak a gyerekek miatt leakasztani az államról - és gondolom lehet sejteni, hogy a betelepült népesség kultúrális hagyományainak megfelelően az első 3 gyerek valamikor a szülök 20 és 25 életéve között születik meg. Viszonylag nehezebb lesz ezentúl a megélhetési szülők dolga, hiszen a kegyetlen állam mostmár csak az első négy gyerekig támogat 1000 fonttal, onnantól már csak egy kisebb összeg jár gyerekenként.

De nem kívánok különösebben az aktuálpolitikai kérdésekbe bocsátkozni, sokkal érdekesebb, ha olyan mindennapi élethelyzeteket nézünk, amik megmutatják milyen is az angol ember munkamorálja. Érdekes eset volt, mikor a boltom eladója a rá bízott napon egyszerűen nem nyitotta ki az üzletet. A magyarázat annyi volt, hogy betegnek érezte magát reggel, nem tudott bemenni a munkahelyére - nincs is ezzel semmmi baj, ilyen gyors lefolyású kamu-betegségeket már itthon is láttam. Az viszont egészen megdöbbentett, hogy az illető senkinek nem szólt egy rohadt szót sem arról, hogy aznap nem képes a kötlességei elvégzésére. Közel ugyanezt játszotta el két másik angol kollégám is, ők utólag a nagy havazásra és a lehetetlen közelekedésre fogták mulasztásukat. Talán nekik még el is lehet hinni - bár hozzáteszem, hogy a havazás körüli média-hisztéria minden elképzelésemet felülmúlta - de ők sem érezték feladatuknak, hogy erről bárkit tájékoztassanak. Az igazán elkeserítő azonban a 20 éves ifjúság helyzete. Ha valaki nem az elit középiskolák egyikét vegezte el, szinte esélytelen, hogy munkát találjon. A már bemutatt lelkesedés a munkáért persze rájuk is jellemző - sőt fokozottan! - szóval nem is viszik különösebben túlzába a munka keresését, hiszen az államtól ingyenes orvosi ellátást, közelkedést és nem kevés zsebpénzt kapnak ezek a huszonéves kamaszok. A kamasz szót azért mondom, mert többségük tényleg olyan életet él, amit otthon leginkább a 15-18 évesekre jellemező, ergo heti 4-5 kimaradás, szülők aktív lehúzása és úgy általában teljes céltalanság és tanácstalanság az életről.

Ezek után azt hiszem nem véletlen, hogy Szegényeurópa lakói (lengyelek, szlovákok, románok, bulgárok és magyarok) tömegesen áramlanak Angliába ahol megfelelő végzettséggel és elfogadható nyelvtudással viszonylag hamar kapnak a saját viszonyaikhoz képest remek fizetést - és bizony a munkáltatók is megtanulták ezt. Anglia abban a szerencsés helyzetben van, hogy az olcsó, megbízható munkaerő házhoz megy, viszont cserébe tudomásul kell venniük, hogy nem csak a legértelmesebb réteg vándorol ki.

Összegezve talán csak annyit mondhatok, hogy számomra kiábrándító ez az "interkultúráltlan" szedett-vedett közeg, ahol mindenféle emberek élnek együtt látszólagos feszültségek nélkül, de még ennél is kiábrándítóbb az angolok viselkedése, hozzá állása a dolgokhoz.